Olvasd! : Szakdolgozat- Tiszakécske a citera "bölcsője" |
Szakdolgozat- Tiszakécske a citera "bölcsője"
Szerencsi Zsuzsanna 2011.08.16. 21:27
Részlet Szerencsi Zsuzsanna szakdolgozatából
Saját tapasztalataim
6. Saját élményeim és tapasztalataim a citera oktatás folyamán
„A szabadság és szépség felé visz az út, amelyen elindult. És itt nem fontos, hogy az új világból mekkora darab az övé. Határa nem nagy, a néhány legnagyobbak birodalmához nem is fogható. De költő a maga világában és ennél több senki sem lehet.”
/Kodály Zoltán/
Ebben a fejezetben saját élményeimről és tapasztalataimról írok, melyeket a citera oktatás folyamán szereztem.
A tiszakécskei népzenei táborok alkalmával rájöttem, hogy a kisgyermekekben fellelhető a kíváncsiság hagyományai, népi hangszerei iránt. A dolgom csak az volt, hogy ezt a kíváncsiságot kielégítsem és játékos feladatokkal fejleszteni tudjam zenei képességeiket. Az eredmény felülmúlta várakozásaimat. A gyermekek minden nyári táborban egy egész kerek csokorral állhattak a gála műsor nagy közönsége elé. Természetesen a sikerélmény sem maradt el, hiszen óriási taps volt a jutalom munkájukért. Ezek után örömmel és kitartással indultak a zenetanulás felé. Ebben az esetben egy magyar népi hangszeren, a citerán.
Büszke vagyok rá, hogy jómagam is kiscsoportvezető lehettem három éven keresztül 2006-2008 között a tiszakécskei Országos- Nemzetközi Népzenei Táborban. Teljesen kezdő kisgyermekekkel foglalkoztam minden évben. Főiskolai tanulmányaim már akkoriban is sokat segítettek nekem a csoportfoglalkozások alkalmával. A motiválásban, mondókák, ritmusok, dalok megtanításában, a csokor összeállításában.
A következőkben részletezem 2007-es táborban összeállított csokrom és tanítói tevékenységem. A módszereket, melyeket használtam egy-egy mondóka vagy dal megtanításánál, a tábor egy hetes időtartama alatt.
Abban az évben 10 kis tanítvány került a kezem alá. A kiscsoportos foglalkozások minden nap 9-13- ig tartottak. Mivel ez egy 6-10 éves kor közötti kisgyereknek hosszú idő, így sok szünetet és játékot terveztem minden napra.
Az első foglalkozás alkalmával nagyon fontosnak találtam, hogy összeismerkedjünk, közelebb kerüljünk egymáshoz a gyerekekkel. Sem én nem is mertem őket, sem ők engem és a gyerekek is idegenek voltak egymás számára. Az ország különböző részéről érkeztek mindannyian. Először is röviden bemutatkoztam és bemutattam a citerát. Elmondtam, hogy egy húros pengetős hangszer, melyet ujjainkkal és pengetővel szólaltatunk meg. Megmutattam, hol találhatók a dallam és a kísérőhúrok, eljátszottam egy dalt. Érdekességképpen elmeséltem nekik, hogy régen ez a szegény, földműves emberek hangszere volt és, hogy saját kezűleg készítették el maguknak a hangszerüket. Valamint volt rá alkalom, hogy egy ember egész bálakat és lakodalmakat végigzenélt egyes egyedül. A gyermekek igazán nagy kíváncsisággal és örömmel hallgattak végig. Végül pedig megjegyeztem, hogy a hét végére mi magunk is egy egész kerek csokrot el fogunk tudni játszani citerán a záró gálaműsoron. Mindezek után arra szántunk időt, hogy a gyermekek megismerkedjenek egymással. Megkértem egyenként mindenkit, hogy mesélje el, hogy hívják, hány éves, honnan érkezett és melyik a kedvenc állata. Ezt a kérdést azért fűztem hozzá, mert én már előre tudtam, hogy azon a héten állatokról szóló dalok szerepelnek majd a csokorban, amit megtanítok. Miután mindenki bemutatkozott ezt nekik is elmondtam. Így motiváltam őket az első napon. Nagyon megörültek. Ekkor tehát már mindenkinek a nevét tudtuk, de hogy meg is jegyezzük egy kis játékkal készültem. Körbeálltunk én pedig a kezembe vettem egy babzsákot. A játék lényege az volt, hogy akinek a nevét mondtam annak dobtam utána a babzsákot. Igyekezni kellett, hogy olyat mondjon a következő, aki lehetőség szerint addig még nem volt. A játék célja megvalósult, hiszen az nap már mindenki a nevén tudta szólítani a társát. Kíváncsi voltam a gyerekek ének hangjára így, hogy megtudjam, hogyan tudnak énekelni és kicsit összehangolódjunk, elénekeltük közösen a Süss fel nap kezdetű, valamint az Elvesztetem zsebkendőmet kezdetű dalokat. Ezek után úgy érzetem éppen eljött az ideje, hogy a citera hangszer kerüljön előtérbe. Mint más hangszereknél itt is nagyon fontos és egyáltalán nem mindegy hogyan is állunk a hangszerhez. Jobb karunk alá vettük a hangszer, majd megmutattam és közben mondtam, hogy tesszük le az asztalra. A jobb lábunknál van a hangszer vége. A feje pedig kicsit ferdén balra néz. Akinek kellett odamentem, segítettem. Ezután a helyes testtartás következett. Enyhe terpeszbe állunk jobb láb hátul, erre fogjuk helyezni játék közben a súlyunkat, a bal láb elöl. (28. melléklet) A helyes kéztartás következett. Jobb kezünket először ökölbe szorítottuk magunk előtt a levegőben. Elneveztük almának. A ball kezünket pedig ráhelyeztük az almára, így az alma mentén meghajlottak az ujjaink. A legvégén pedig kihúztuk az almát a jobb kezünk alól és arra kellett nagyon figyelni, hogy a ball kéz tartása ne változzon. Olyan legyen, mintha még mindig egy kerek almát fognánk. (30. melléklet) Akinek kellett segítettem itt is. A legutolsó lépés pedig az volt, hogy a jobb kezünket a hangszerre helyezzük húrjaival párhuzamosan. Nem egyszerű folyamat ez. Sok dologra oda kell figyelni, de a gyerekek igazán élvezték és szívesen próbálgatták. Többször egymás után is elismételtük ezt a folyamatot. Hogy ne legyen túlságosan monoton egyenként is végignézték egymást a gyerekek és az volt a feladatuk, hogy figyeljék meg mit csinált jól a másik és mit csinált rosszul. Jelentkezés alapján elmondták véleményüket, aztán ezt közösen meg is beszéltük. Az öt nap folyamán minden egyes napot ezzel a feladattal kezdtünk, hogy minél jobban beléjük ivódjon a helyes testtartás. (Továbbá minden foglalkozás alatt, a daltanulás folyamata alatt is mindig kijavítottam őket, ha esetleg rosszul álltak a hangszerhez, vagy nem jól tartották a kezüket.)
Mindezek után eljött a pillanat, hogy megszólaltassuk magát a hangszert. A pengető fogás következett. A levegőben kinyitottuk jobb kezünk mind az öt ujját. Becsuktuk belőle a kisujjunkat és a gyűrűsujjunkat. A maradék hárommal pedig megfogtuk a pengetőt, úgy, hogy az egyik csücske látszódjék ki a három ujjunk közül. (29. melléklet)
Először én mutattam be hogyan ütjük az egyenletes mérőt, a negyedet (TÁ). Felhívtam a figyelmet, hogy szép nagy köröket írunk le minden egyes pengetésnél „magam felé”, hogy ne kezdjünk el sietni. Miután ez már jól ment a következő a páros nyolcad (ti-ti) ritmust tanultuk meg hogyan is kell ütni. Megmutattam és közben szóban is segítettem, hogy egyet „magam felé” és egyet „vissza” ütünk. Az irány nagyon fontos! Hogy a gyerekekben még jobban tudatosuljon, ezt a füzetükbe is lejegyeztük és az egyes értékeknél az irányt kis nyíllal is jelöltük. (33. melléklet)
Mielőtt még hozzákezdtünk volna a dalok megtanulásához először úgy gondoltam „be kell járatni” a gyerekek ujjait. Lerajzoltuk egy lapra a kezünket, melyen beszámoztuk ujjainkat. Ez azért fontos, mert a skálázásnál is minden ujjunkat használjuk egymás után nem csak egyet. Mikor melyiket,azt felírtam a táblára. (31. melléklet) Ujjrendet minden egyes dalnál írtam, hogy melyik hangot melyik ujjal fogjuk le. Sokat gyakoroltunk skálát végig játszani a hangszeren oda- vissza. Először csak negyedes pengetéssel, majd mikor ez már jól ment utána nyolcados pengetéssel. A változatos munka kedvéért sokat énekeltünk. Elővettük a csokorban szereplő dalokat, melyeket hallás után tanultak meg minden alkalommal a gyerekek. Ezek után osztinátó kíséretet csatoltunk a dalokhoz. Tapsoltunk, vagy éppen egyenletes járással meneteltünk a dal éneklése alatt, de előkerültek ritmus hangszerek is mint a tikfa, csörgő, csörgőkarika. Szerettem volna „kinyitni” a gyermekek hangját. Először elég bátortalanul énekeltek. Egy mondókát vettem elő: Nincs szebb madár mint a lúd…[1], melyet miután megtanultunk halk-hangos váltakozásával is megpróbáltuk elmondani. Ha a szám elé tettem a kezem, akkor halkan kellett mondani, ha messze tettem a kezem a számtól, akkor hangosan kellett mondani. Miután ezt jól begyakoroltuk, csak hangosan nagy hangerővel többször egymás után is előadtuk a mondókát. A legvégén pedig egy kiválasztott hangon énekeltük (folyamatos G hangon), felhívtam a gyerekek figyelmét, hogy a hangerő ne csökkenjen az előző próbálkozáshoz képest. Ráéreztek és nagyon szépen énekeltek ezek után minden dalt. Másik fontos feladatom volt, hogy a gyermekek érthetően szépen artikulálva mondják a mondókát vagy énekeljék a dalokat. Erre igazán jó gyakorlat volt, hogy egy- egy dalt csak magánhangzókkal is elénekeltünk. Ekkor a gyerekeknek kerekre kellett nyitni a szájukat és utána rögtön elénekeltük szöveggel is figyelve az artikulálásra. Ezek a gyakorlatok nagyon sokat segítettek nekik a szép éneklésben. Játékosságuk révén, pedig nagyon élvezték a gyermekek a tanulást. Már alig várták, hogy megtanuljanak egy dalt citerázni. Elsőnek a Süss fel nap… kezdetű gyermekdalt választottam. Felírtam a táblára az ütés irányokat, valamint a dal ritmusát, dallamát, szövegét és mellé az ujjrendet is. (32. melléklet) A dalt lassan ütemenként, sorontént kezdtük megtanulni. A gyerekeknek egyenként is segítettem minden alkalommal. Irányítottam a kezüket vagy szóban segítettem. Sokszor dicsértem őket, hogy érezzék ügyesek ebben a nem is egyszerű feladatban.
Második dalunk a Csigabiga…[2] kezdetű gyermekdal volt. Amellett, hogy itt már több mindenre kellett odafigyelni ritmikailag, itt már a hangkészlet is három hangból tevődött össze. Míg a Süss fel napban szó- lá, itt ez kiegészül lá-szó-mi. Játszottunk is a dallal hideg- meleg játékot. Elrejtettünk egy füzetet és a többiek segítségével kellett megtalálni.
Harmadik dalnak a Cicuskám... [3] kezdetű gyermekdalt választottam. Ezzel a dalocskával is játszottuk, hogy a dallam minél jobban megragadjon. Bekötöttük egy gyerekeknek a szemét és az volt a feladata, hogy elkapjon valakit, aki utána a helyére állhatott. Semmi más segítsége nem volt, csak hogy a gyerekek ezt a kis dalocskát énekelték és neki hang alapján kellett tájékozódni.
Negyedik egyben utolsó dalunk volt a héten az Ilyen cica mellett…[4] kezdetű gyermekdal. Ez volt a legnehezebb az össze dal közül. Úgy gondoltam, ha valakinek nem fog menni, akkor talán az szólót énekel, vagy dűvőzik (egyenletes mérő dó hangon), de sok kisgyerek magáévá tette a dalt.
A dalok megtanulása után a dolgunk az volt, hogy összeállítsuk egy kerek csokorrá. Erre már a negyedik nap sort kerítettem, hogy a gyerekeknek legyen idejük memorizálni a csokor felépítését mire színpadra kell lépni. Úgy terveztem, hogy az Gála előtti napon már csak a kész csokrot kelljen gyakorolni.
v Nincs szebb madár...
-
Nagy lélegzetvétel.
-
Egyszer közösen artikulálva, hangosan elmondtuk a mondókát.
-
Közben felkészültünk az első dalra: kezdőhangra tettük az ujjunkat, pengető már a kezünkben volt ekkor is.
v Süss fel nap…
-
Egyszer közösen elciteráztuk a dalt.
-
Citera és ének együtt.
-
Ismét ének együtt kísértek a tenor citerások.
-
Majd még egyszer közösen játszottuk együtt citerával.
v Csigabiga…
-
Egyszer eljátszottuk citerával és énekkel együtt közösen.
v Cicuskám…
-
Egyszer elénekeltük a dalt tenor citera kísérettel.
-
Ez után a tenor citerások még egyszer eljátszották a dallamot.
-
Harmadjára a prímciterások játszották el a dallamot.
-
Ének és citera együtt.
-
Citera közösen.
v Ilyen cica mellett…
-
Ének közösen. Dallamot játszott az, aki meg tudta tanulni ezt a nehéz dalt, aki nem az pedig dűvőzött.
A sorrendet nem volt nehéz megtanulni, hiszen a hét folyamán szándékosan olyan sorrendben tanultuk meg a dalokat, ahogy a csokorban is következnek egymás után. Fontos szempont volt, hogy különböző nehézségű dalok szerepeljenek a csokorban. Ez abban is megmutatkozott, hogy nőt a dalok hangkészlete is, valamint ritmikailag is változatosabbak, nehezebbek lettek.
A foglalkozásokon a gyerekek félkörben elhelyezett asztalon játszottak, míg én velük szemben egy külön asztalon mutattam be a feladatokat. Ha valaki nagyon ügyes volt jutalma az volt, hogy kijöhetett az én asztalomhoz és egyedül bemutathatta a többieknek mit is tud. Sokat kellett differenciálni, hiszen a gyermekek életkorából adódóan is volt, aki könnyebben tanult. Nekik plusz dalokat gyűjtöttem, melyeket kotta és ujjrend alapján egyedül tanulhattak meg vagy külön elhúzódva a teremben vagy szabadidejükben délután, melyeket másnap ellenőriztem.
Az egy hét alatt sok módszert alkalmaztam ilyen például a dicséret, beszélgetés, bemutatás. A gyermekek közötti esetleges konfliktusokra is igyekeztem mindig reálisan rálátni, úgy hogy a gyermekek is tanuljanak a megoldásból.
A három év alatt, míg kiscsoportvezető lehettem a tiszakécskei táborban, nagyon jól éreztem magam, sok új tapasztalatot szereztem. Megbizonyosodtam róla, hogy pedagógusként szeretnék dolgozni és saját zenekart szeretnék alakítani kisgyermekekből. Ez a terv lassan megvalósulni látszik. Városomban nagy az igény az efféle szabadidőtöltésre. Tapasztalataim szerint a gyermekek nagyon érdeklődőek.
[1]Forrai Katalin: Ének az óvodában, Editio Musica Budapest, 2004, 126.o.-48.
[2] Forrai Katalin: Ének az óvodában, Editio Musica Budapest, 2004, 159.o.-121.
[3] Forrai Katalin: Ének az óvodában, Editio Musica Budapest, 2004, 131.o.-61.
[4] Forrai Katalin: Ének az óvodában, Editio Musica Budapest, 2004, 182.o.-167.
|